Jó olvasást!
Puszi
A különös mód, csendesen
és minden féle veszekedés nélküli vacsora után összeszedtem magam annyira, hogy
ki merjek lépni az utcára. Daniel nem tűnt olyan izgatottnak, mint én, pedig
lett volna rá oka. Talán nem is várja annyira, mint én? Beültünk az autójába,
az ablakot lehúzva hajoltam ki, hogy még egyszer megköszönjem a mesés vacsorát
barátnőmnek és édesanyjának, majd visszaültem a helyemre és felnéztem annak az
embernek az arcába, akit mindennél jobban szerettem. Visszamosolygott rám,
megfogta a kezem és összefűzte ujjainkat. Felhajtott a főútra, ahonnan végig az
erdő mellett vezetett az utunk egy eldugott, meseszép házhoz, ami előtt három
autó is állt. Nem is leszünk egyedül, kettesben… Már én sem voltam biztos
abban, hogy végig akarom ezt csinálni, főleg, ha mindenki fültanúja lesz a
dolgoknak.
Elhúztam a számat,
amikor kinyílt az ajtó és Lucas Knight vigyorgott az arcomba, boldog
születésnapot kívánt és beljebb tessékelt, Daniellel a nyomomban. A nappalinak
tűnő, tágas helyiségben ott ült az egész falka, kivéve azt az undok lányt
múltkorról, illetve egy hosszú világosbarna, göndör hajú lányt. Gyermekded
arcán mosoly ragyogott fel, amikor tekintetem kék szemeire talált. Felállt,
közelebb lépett hozzám és udvariasan meghajolt, mint korábban a többiek, aki
most csak egy bólintással üdvözöltek.
- Biztosan te vagy Cassandra – tippeltem, mire
mosolya kiszélesedett.
- Te pedig Cathrine. Daniel sokat mesélt már
rólad, és valóban jó szeme van. Gyere, foglalj helyet! – hívott még bentebb,
leültetett a kanapéra és mellém ereszkedett. – A fiúk viselkedéséért előre
kérek bocsánatot. Daniel biztos mondta már mi a szokás nálunk, ha új tagot
avatunk, vagy ez esetben neked van születésnapod.
- Ami azt illeti, még nem avattam be a perverz
részletekbe.
- Micsoda? – kaptam a fiúra a fejem.
Bocsánatkérően pislogott rám, mikor Lucas is visszatért hozzánk egy laptoppal a
kezében.
- Akkor? Játszunk? És sajnálom, de az új lánynak
nincs kivétel – mutatott rám, miközben beizzította a gépet. Nagyot nyeltem,
amikor megláttam a háttérképet, amin egy csapat fiú szerepelt női bikiniben. –
Ez a tavalyi művem! Danielnek nagyon jól áll a rózsaszín – röhögött fel a képet
nézve. Nos, nekem nem ez jutott eszembe először.
- Persze haver. Inkább mondd, ezúttal mit
alkottál? – sürgette a szóban forgó.
- Ez nem nagy újdonság. Csak felturbóztam a kérdezz-felelek játékot. Belecsapunk
azonnal a közepébe, vagy inkább adjunk időt a barátnődnek, hogy feldolgozza?
- A rossz dolgok elnyomásában nagyon jó vagyok,
ne húzzuk az időt, semmi kedvem a körmöm rágni, amíg ti a feszültséget
növelitek – böktem ki nyíltan. Daniel meglepetten pillantott le rám,
kinyújtotta értem a kezét, de mielőtt mellé állhattam volna, az egyik srác
közénk pattant.
- Nincs érintkezés a másik nemmel, amíg a
játéknak nincs vége.
- Alan, kérlek! Még el sem kezdtük – nyögött
Daniel.
- Az 1. Szabály: Nincs érintkezés a másik
nemmel, amíg nem fejeztük be a játékot – ismételte Lucas és rám vigyorgott. Nem
osztoztam lelkesedésén, én igenis érintkezni akarok Daniellel. – 2. Szabály: A
kérdés megválaszolása kötelező, legyen az bármilyen intim vagy kínos – ez sem
kecsegtetett valami jóval. – 3. Szabály: Ha a válasz helyes, nem történik
semmi, csak kap a csapat egy pontot. Ha rossz, a válaszoló leveszi az egyik
ruhadarabját – ha jobban belegondolok, itt semmi nem szolgálja az én
érdekeimet. – 4. Szabály: Aki segíteni akar a másik csapatnak, az automatikusan
leveszi minden takaró ruháját, függetlenül a kikotyogott információ mértékétől.
És az 5. Szabály: Jól érzed magad, tippelj, ha valamit nem tudsz.
- Oké, a csapatok pedig lányok a fiúk ellen –
vette át a szót Alan.
- Benne vagyok, egyetlen feltétellel. Adhatok
egy szerencse puszit a pasimnak. Én vagyok a szülinapos, vagy nem? – vágtam
csípőre a kezem. Daniel elégedetten elmosolyodott, amikor engedéllyel, de
odamehettem hozzá.
- Egy kalappal – kívánta és megcsókolt,
szenvedélyesen, úgy, ahogy annak lennie kellett és még csak zavarba sem jöttem
a többiek előtt.
- Neked is – húzódtam hátra és elfoglaltam a
helyem a lányok között. – De ez így nem ér, ti többen vagytok! – háborodtam fel
az arányokat nézve.
- Igaza van. Én inkább kimaradok belőle – állt
fel Daniel, azonban Lucas ezt nem így gondolta.
- Én nem játszok, mivel valakinek kezelnie kell
a gépet és ellenőriznie a válaszok helyességét, valamint én a legtöbb kérdésre
kinyomoztam, vagyis tudom a választ. Szóval, bocs haver, de a kiscsaj ellen
kell játszanod.
- Jól van, jól van! Csak ne vitázzunk tovább.
- Akkor elmondom, hogy zajlik a játék. A gép
egytől százig sorsolja a kérdéseket, negyvenkilenc vonatkozik a fiúkra és negyvenkilenc
a lányokra és van két bónusz, mindegyikhez egy kérdés tartozik, amit én fogok felolvasni,
a többi pedig rajtatok múlik. A neveket szintén a gépem sorsolja. Egyszer a
lányok közül, egyszer a fiúk közül. Kezdhetjük?
Mindenki
bólintott, csak én nem. Kétlem, hogy én volnék az, aki ezt most a legjobban
szeretné lejátszani. Természetesen, amilyen szerencsés vagyok, én nekem kellett
megválaszolnom az első kidobott kérdést.
- 33. El tudnád –e mondani, kivel veszítette el
a szüzességét Nala? – nézett rám vigyorogva. Kitágult szemekkel bámultam az
elvörösödő lányra, aki egy pillanat erejéig Alant fürkészte. Csak tippelni
tudtam és reméltem, hogy bejön.
- Vele? – mutattam a zavarba jött fiúra.
- És a válasz… Helyes! Egy pont a lányoknak.
Következő, Alan.
- Reméltem – mormogta még mindig zavarban.
- 49. Ez szép lesz, figyeljétek! Melyik nap
kapta meg Nala élete első csókját? – majdnem felröhögött, mire a kérdés végére
ért.
- Én… Basszus… Nem… Basszus, nem emlékszem! –
dadogta kétségbeesetten.
- Nem emlékszel arra, hogy 1998. május 19 –én
csókoltál meg először?! – a mellettem ülő lány zavarának pírját felváltotta a
düh.
- Ez szívás, tesó. Asztalra egy ruhadarabot! –
Alan bűntudatos arccal vette le a zokniját és bedobta középre. – Következő… Nala.
- Halljuk – sóhajtott nem túl lelkesen.
- 19. Ez nem jó. Mikor változott át először
Sandra?
- Két éve, szeptember 20 –án.
- Még egy pont a csajoknak. Kövi…
Egy
órával és jó pár ruhadarabbal később, újra én jöttem. Eddig tizenháromszor
kérdeztek engem és csak egy kérdésre nem tippeltem jól, akkor is a harisnyám
egyik felétől váltam meg. Azóta belejöttem a játékba.
- 56. Na, egy neked való feladat. Daniel milyen
hangszereken tud játszani?
- Gitár – válaszoltam magabiztosan, de Daniel
összehúzta magát. Róla a zoknija és az inge hiányzott, szerencséjére volt rajta
trikó.
- És még? Ez csak egy, én többesben kérdeztem.
- Min játszol még? – néztem rá rémülten.
- A-a. Nem kommunikálunk, hacsak nem akarod, már
most pucéran látni.
- Nem tudom – válaszoltam durcásan és elkezdtem
lerángatni magamról a harisnyám másik felét.
- Zongorán, édesem – röhögött fel, amikor dühösen
Danielhez vágtam a nylonharisnyát. – Oké. A következő áldozat, Daniel Fraser,
és kérdése a 20 –as. Juj, ez haláli lesz! Még én sem tudom rá a választ – már
biztos voltam benne, hogy rólam kérdez valamit. – Milyen bugyit visel most
Cathrine?
- Ezt nem mondod komolyan!
- De bizony, nézd csak! – fordította fel a gépet
és a képernyőre mutatott. Valóban az állt rajta.
- Oké. Mondjuk sárga.
- Részletesebben már!
- Mit részletesebben?! Fecske, pamut. Honnan
tudjam?! – csapott a combjára. Beharaptam a szám és megráztam a fejem.
- Fehér, csipkés tanga – motyogtam az orrom
alatt, a zavar elhatalmasodott felettem. Mindenki elhallgatott, és ez mindennél
rosszabb volt.
- Hát, ezt bebuktad. Le a trikót! – szófogadóan
lehalászta magáról a felsőt és bedobta középre. Elkápráztatva figyeltem, ahogy
minden izma megfeszül, mikor leül vissza a földre a többiek mellé. – Okés.
Mark, neked az 51 –es jutott. Megint bukta. Mióta vagy a falka tagja?
- Amióta Daniel – vont vállat és nem is
folytatta.
- Nem igaz, már megint Cassandra.
- Örülhetnél, mint láthatod, egy kérdés és
megszabadulok a bugyimtól, jobb esetben a melltartómtól.
- Épp ez a rossz benne. Mindjárt kipontozódsz,
és akkor kiesel.
- Inkább mondd a kérdést.
- 63. Hol csattant el az ifjú szerelmesek első
csókja? – mutatott rám és a velem szemező Danielre.
- Fogalmam sincs.
- A suli bálon, tél elején – válaszoltuk
egyszerre Daniellel, mire mindenki felnevetett. A biztonság kedvéért játék
közben kimentem a mosdóba, hogy üzenetet hagyjak neki, miszerint, nincs rajtam
melltartó, szóval, nekem lesz a legcikibb, ha le kell vennem valamit. Azóta
végig ezen járhatott az agya, mert észrevétlenül motyog a kérdéseket
válaszolva, csak nekem. Addig jó, amíg ezt senki nem veszi észre.
Sandra
levette a melltartóját és szorosan maga köré fonva karjait, eltakarta kínos
testrészét. Kezdtem félni.
- Jól van. Kövi. Megint Daniel.
- Remek.
- 1. Ez se rossz. Milyen melltartó van a
barátnődön jelenleg?
- Nincs rajta melltartó – mosolyodott el, engem
nézve. Ekkora mázlit.
- Honnan tudod? – kérdezett rá, amikor
bólintással jeleztem igazát.
- Mert vacsora előtt volt egy kis táncoktatás,
és volt szerencsém alaposan szemügyre venni öltözékét – hazudta szemrebbenés
nélkül. – Még valami?
- Nincs. Cathrine. 99. Ez nem ér. Ti kilövitek
egymást! – háborgott.
Még
egy óra és a bugyim elvesztése után, már csak én és Daniel maradtunk, ő
boxerben, én a koktélruhámban, és egyelőre a csajok vezettek, tíz ponttal. Ezt
már lehetetlenség volna felhozni pár kérdéssel.
- Lássuk. Daniel, a te kérdésed: Mikorra terveztél
lefeküdni ezzel a gyönyörű hajadonnal? – a kérdés nem csak engem lepett meg,
hanem mindenki mást is. Ki van zárva, hogy ezt is kinyomozta.
- Általában ezen nem szoktak gondolkodni. Majd
egyszer – vont vállat.
- Téves. Tudod, beszélsz álmodban… - mutatott rá
incselkedve. Ez azt jelenti, hogy…
- Ezek szerint a lányok nyertek, keményen
lealázva a fiúkat? – kérdezte Sandra, a maga köré tekert plédet gyűrögetve.
- Nem, nem. Tudja ő jól a választ, csak nem
mondja ki. Gyerünk, öcsi, ne légy ünneprontó!
- Nem mindegy az neked? Bármit mondok, a lányok
nyertek. Megyek, szívok egy kis frisslevegőt – azzal felállt és egy szál
alsónadrágban elindult hátra. Értetlenül néztem utána. Komolyan így akar
kimenni? A hangos ajtócsapódás megadta a válaszomat. Segélykérőn pillantottam a
többiekre, akik a fejükkel utána intettek. Gondolkodás nélkül kaptam fel a
ruhák közül a bugyimat és utána eredtem.
- Daniel?! – vágódtam ki a hátsó ajtón, ő
viszont nem volt sehol. – Daniel! – kiabáltam az erdő sötétjébe, de nem
válaszolt senki. – Daniel… - sóhajtottam lemondóan.
- Mondd, hogy van nálad ruha! – jött az ismerős
hang valahonnan a fák árnyékából.
- Daniel?
- Csak hozd ki nekem a ruháimat! – kérte újra.
Gyorsan visszaszaladtam értük, hogy kényelmesen felöltözhessen. – Kösz. Megtennéd,
hogy… - nem mondta ki, mit szeretne, de azonnal tudtam. Letettem a nadrágot és
a fehér inget a fűbe és elfordultam. Szóval ezért jött ki.
- Reggel azt hittem, megbolondultam. Délután
pedig már biztos voltam abban, hogy szeretnél velem együtt lenni. És most
kiderült, hogy nem is van így? Vagyis, te már hamarabb eldöntötted, hogy ma,
ezen az estén szeretnéd.
- Valahogy így. Csak azt nem akartam, hogy ez
így derüljön ki. De már mindegy. Lucas… egyszer tuti, hogy megfojtom… - meg
akartam fordulni, hogy közöljem vele, abba nekem is volna beleszólásom, amikor
erős karjai a derekamra csúsztak. – De az még várhat, most te vagy a fontos,
nem az a vadbarom.
- Csak azt akarta, hogy mindenki jól
szórakozzon. És ami azt illeti, nekem bejött ez a játék. Még nem láttalak ilyen
könnyedén vetkőzni – kuncogtam fel.
- Rossz kislány – mormolta a nyakamba. – Nem
sokára elmennek a többiek és végre kettesben lehetek veled. Ha tudnád, mióta
tervezgetem én ezt az estét. Születésnap, átváltozás, minden egyszerre. Ez lesz
az utolsó emberi estéd, utána minden olyan más lesz. Felerősödő érzések, az
egész világ élesebb, tisztább. Kétlem, hogy egy nyugodt perced is lenne ezek
után. Ki kell élvezni.
- Mindenesetre bármit terveztél, szeretné veled
lenni – megfordultam, karjaimat a nyaka köré fontam és lábujjhegyre állva meg
akartam csókolni, de mielőtt ajkunk összeérhetett volna, valaki hangosan
megköszörülte e torkát.
- Bármit is terveztetek, ne előttem tegyétek –
mordult fel a lány Daniel mögött és lendületes léptekkel megindult felém.
Ahelyett, hogy lassított volna, egyenesen nekem ütközött, mire az – amúgy sem
biztonságos – egyensúlyom elhagyott és én gyönyörűen elterültem a hideg,
csempézett teraszon. Siobhan undorodva nézett rám, hallatott valami
kuncogásszerű hangot, majd tovább indult. Az általa táplált alaptalan
gyűlöletét tökéletesen érzékeltem, későn véve észre, hogy kicsordulnak a
könnyeim. Daniel azonnal a lány után sietett, láttam rajta, hogy ha akarom, sem
tudom megállítani, felküzdöttem magam állásba és figyeltem, ahogy két farkas –
az én egyetlenem és egy hófehér – egymásnak ugrik az erdő szélén. Leküzdötten
rogytam a lépcsőre, fejemet lehajtva vártam, hogy a harcnak vége legyen. Nem
éreztem magam veszélyben, tudtam, hogy Daniel megvéd, ha úgy adódik.
- Ti meg mit csináltok még ennyi… - Sandra
felszabadult hangjára összerezzentem, Észre sem vettem, mikor lett ekkora
csend. Felnéztem, a két farkas sehol. – Mi folyik itt?
- Az a lány, Siobhan, egyszer csak az ajtóban
volt. Nem érdekel, hogy szánt szándékkal lökött fel, csak azt akarom tudni,
miért gyűlöl engem ennyire.
- Meglökött, vagy el is estél?
- Én szépen seggre ültem Daniel lábai előtt –
nevettem keserűen.
- Értem. Akkor Daniel nem ok nélkül akarja
megbeszélni vele ezt a dolgot. Tudod egy angyalt bántani olyan, mintha a
királynővel szegülnél szembe. Ha ti nem vagytok, mi sem, szóval, a
szívszerelmed csak móresre tanítja követőjét.
- Engem akkor sem érdekel, hogy mit csinált,
mondja meg, mi baja velem!
- Cathrine. Te ezt, nem érheted, sőt senki nem
értheti, csak Siobhan. Ha nem oldja meg maga, kitesszük. Jobban mondva, ki
kell, hogy tegyük, mert a te testi épségedet veszélyezteti, valamint akadályoz
a mi védelmünkben. Nem a te hibád. Gyere, üljünk le odabent.
- Oké – követem vissza a nappaliba, ahol már
minden el volt rendezve és mindenkin volt ruha is. Lucas volt az első, aki
bocsánatot kért, amiért elrontotta a játékot, utána pedig Alan, amiért nem ment
Siobhan után. – Akkor is megtörtént volna egyszer, ha nem ma, holnap, vagy
azután. Nem örül nekem, meg van hozzá a joga.
- Cathrine, te ezt nem értheted. Daniel nagyon
büszke fajt, már ha van ilyen. Szeret téged, és nem akarja, hogy bajod essen.
Csak annyi a probléma, hogy ő most mindenáron meg akar védeni egyrészt a
természetfeletti erőktől másrészt a magánytól. Egyszerre nem fog neki menni,
mert nem a mi dolguk a te védelmed. Arra vannak az őrzők, Cassie, Olivia és még
rengetegen – Nala felállt és egy fiókhoz lépett. Kivett belőle valami köteget
és felém nyújtotta. – A vicc az egészben, hogy Siobhan eddig nem ilyen volt –
elvettem tőle a képeket és érdeklődve nézegettem őket. Mindegyiken ott
szerepelt az a lány és különös módon mosolygott. Kétlem, hogy láttam volna
mosolyogni, elképzelni sem tudtam róla, hogy tud vidám lenni.
- Siobhan nagyon jóságos és normális volt, aztán
minden megváltozott. Egyikünk sem tudja mi lelte, csak Sandra, aki nem hajlandó
elmondani nekünk, mert megígérte Siobhannak, hogy megőrzi a titkát.
- És mint tudjuk, a titok csak addig az, amíg
egy, maximum két ember tudja. Szóval szálljatok le rólam és Siobhanról!
Igyekszik, de nem könnyű neki – Sandra is felállt a kanapéról és felment az
emeletre.
- Szóval hozzá kell szoknom az örökös
utálatához? – kérdeztem a többiektől. Csak egy-egy bólintást kaptam válaszul. –
Remek. És mikor jönnek vissza? – most vállrántás. Sokra megyek velük, mit ne
mondjak.
Nagyjából
fél óra múlva kivágódott a bejárati ajtó és egy megcincált ruhájú, sáros lány
lépett be rajta. Felém fordította fejét és egy pillanatig azt hittem sír, de
nem engedte, hogy jobban megnézzem, ő is felment a lépcsőn, vizes lábnyomokat
hagyva maga után. Nem soká Daniel is megérkezett, kevésbé rongyos ruhában, de
ugyan olyan sárosan és vizesen. Csak futólag pillantott rám, intett a
többieknek az emelet felé, mire mindenki felszaladt.
- Maradj itt egy picit – tartotta felém a kezét,
hogy megállítson. Felsietett ő is, magamra hagyva a tágas előtérben. Egyedül
álltam, a többiek szavait elemezgetve. Ha Siobhannak velem volna baja, miért
nem mondja el nekem Sandra? Azzal sajnos nem sokra megyek, hogy magának kell
megoldania a problémáját.
- Majd én megoldom! – kiáltott vissza maga mögé
Mark, majd leszaladt a lépcsőn.
- Minden rendben? – kérdeztem aggódva. Most mi
lesz a lánnyal?
- Persze, semmi gond. Mi csak összepakolunk egy
kis kaját holnapig magunknak. Miért, neked talán van valami bajod? – állt meg
hirtelen, tetőtől talpig végigmérve.
- Nem, semmi. Csak… Elmentek? – esett le, mit
mondott az előbb.
- Aha. Nem akarunk itt lenni, amikor megkapd az
erődet. Ki tudja, kit robbantasz fel először – röhögött halkan magában.
- De én… Nem kell elmennetek. Itt én vagyok a
vendég, és eszem ágában nincs tovább maradni, ha azzal elüldözlek titeket – már
nyúltam volna a kabátomért, amikor erős kezével megragadta a karom és a
derekam, és a vállára lendített. – Mit művelsz?!
- Daniel mondta, hogy ellenkezni fogsz, de mint
mondtam, megoldom egyedül is. Felviszlek egy szobába és bezárlak, nehogy
megszökj.
- Hé! Ez nem fair! – kapálóztam, de túl
magabiztosan állt a lábán. Megindult velem a lépcső, és ahogy megígérte
berakott a legelső szobába, majd rám zárta az ajtót. – Na! Engedjetek ki!! Ne
már! Haza akarok menni!! Eresszetek!
Újabb
hosszú időt töltöttem el magamban, miközben hallottam, hogy odakinn föl-le
mászkálnak, pakolnak. Hihetetlen, hogy ennyi kamasz képes – majdnem – együtt
dolgozni. Mások állandóan veszekednek, de ők annyira egyek. Daniel szerencsés,
hogy ilyen emberek veszik körül.
- Kiengedlek, ha nem esel nekem – végszóra ő is
megérkezett. Halkan pattant a zár, én ekkor már az ajtó mögött álltam és
vártam, hogy kinyissa azt. Újabb pattanás, az ajtó résnyire kinyílt, és Daniel
félve nézett be rajta. – Hol vagy?
- Idebent. Szerinted lehetek máshol? – kérdeztem
gúnyosan. Kinyitotta az ajtót, én előugrottam mögüle és rávetettem magam. A
hirtelen ütközéstől mindketten a földre estünk. – Összekoszoltál – néztem a
ruhámra, amit a róla rákerült sárfoltok tarkítottak.
- Én szóltam, hogy ne ess nekem.
- De akkor is. Mit csináltál eddig? Ennyi idő
alatt én háromszor megfürdök.
- Gondoltam volna kedved velem zuhanyozni – emelte
fel a fejét, hogy megcsókolhasson, azonban most én nem hagytam neki. – Mi az?
- Csak hogy tudd, nincs kedvem veled zuhanyozni.
Azok után, amit ma tettél velem, nem hiszem, hogy megérdemled. Menj csak
egyedül, majd én keresek magamnak egy szabad fürdőszobát és letusolok ott.
- És ruhát honnan szerzel? – simogatta meg az
arcom, még mindig alattam fekve.
- Azt még nem tudom – vontam vállat.
- Cassandra hagyott elöl neked egy hálóinget és
egy köntöst, ha át akarnál öltözni. Látod, itt mindenki el akart menni, nem én
küldtem el őket. Az, hogy Mark bezárt a szobájába, már csak is kizárólag az ő
bűne. Azt mondtam neki, hogy küldjön fel hozzám. Ő máshogy gondolta ezt a
részét – vont vállat ő is. – Viszont én még mindig szeretlek.
- Helyes. Legalább ebben biztos vagyok ma –
lemásztam róla, hagytam, hogy felálljon és megmutassa a szobát, ahol a ruhám
van, és meg is fürödhetek. – Utána visszajössz hozzám? – kérdeztem az ajtóban
állva.
- Eltévednél egyedül? – kérdezett vissza
pimaszul vigyorogva.
- Hát jó, ne gyere. Csak gondoltam volna kedved
velem aludni. Ha ennyire lusta vagy, lemaradsz a legjobb részről. Ki tudja,
lehet, hogy igazad van és fölöslegesen tervezed ezt az estét napok - ne adj
Isten! – hónapok óta, mert…
- Maradj már csendben… - mordult fel, szájával
betapasztva az enyémet. Nekem se kellett több, hagytam, hogy szenvedélye
magával ragadjon. – Még szép, hogy visszajövök érted. Megmutatom a szobámat és
aludhatsz is, ha szeretnél.
- Szeretnék?
- Azt nem tudom – mosolyodott el az arcomat
simogatva.
- Meggondoltam magam – motyogtam fülig pirulva.
– Szeretnék veled zuhanyozni, ha nincs ellenedre.
Elégedetten
mosolyogva kapott fel a karjaiba, hogy átvigyen a folyosó végén található
szobába. Óvatosan talpra állított, behúzta a sötétítő függönyt és kinyitott egy
másik ajtót, ami egy gyertyafényben úszó fürdőszobába vezetett. Az illatos
fürdővízben úszó gyertyák lebegtek, ennél romantikusabb dolgot még életemben
nem láttam. Daniel hang nélkül vette le a sáros ruháit és egy szál
alsónadrágban mögém lépett. Én viszont megdermedtem. Mi van, ha nem fogok
tetszeni neki? Ha meggondolja magát és mégsem szeretne velem lenni ma este?
A
hirtelen jött aggodalmamat ő is megérezte, megfordított magával szembe és
mélyen a szemeimbe nézve kezeivel megkereste a ruhám alját és elkezdte
feltűrni. Lassan, végtelen gyengédséggel simított végig az oldalamon, majd a
fejemen áthúzva megszabadított a fehér koktélruhától. Zavaromban még mindig nem
voltam képes megszólalni, karjaimat felsőtestem köré csavartam, hogy
eltakarhassam magam.
- Előttem ne szégyelld – suttogta és lágy csókot
nyomott a számra. Elérte, amit szeretett volna, karjaimmal elengedtem magamat,
és a nyaka köré tekertem, de ezúttal nem voltam hajlandó elengedni őt, még
akkor sem, amikor ajka elszakadt az enyémtől. – Senki nem lát, csak én.
Szeretlek, Cathrine – suttogta a bőrömbe és kezeivel lefejtette nyakából az
enyémeket.
- Oké – motyogtam bizonytalanul és leeresztettem
a karom magam mellé.
- Gyönyörű vagy.
- Úgy gondolod?
- Nem. Tudom, hogy az vagy – mosolyodott el halványan.
Megvárta, amíg reszkető kezeimmel letornázom magamról az utolsó ruhadarabot és
beleereszkedek a meleg vízbe, majd követte a példámat. Kényelmesen beleült a
kádba elém és elragadtatva nézett rám. Kihalászta a vízből a zavaró gyertyákat,
és kirakta a kád mellé, le a földre.
- Nagyon sokat készülhettél erre – állapítottam
meg alig hangosabban a suttogásnál.
- De a boldogságodért már megérte – vont vállat,
tenyerét a vádlimra simítva a víz alatt. – Tudom, arról volt szó, hogy
zuhanyozunk, de ez sokkal csábítóbbnak tűnt.
- Ühüm – hümmögtem, kissé előrébb dőlve. –
Szóval…
- Gyere – könnyedén húzott magához a karomnál
fogva, hogy száját az enyémre nyomja. Hevesen csókolóztunk, egyre jobban
elmerülve a másikban, egyre inkább átadva magunkat az érzéseinknek. Szükségem
volt rá, mint vízre a szomjazónak, érezni akartam, hogy mellettem van, velem
van, szeret engem. Ennél több nem kellett az élethez, rajta kívül nem kívántam
mást. Minden gondomra van egy gyógyír, ami nem más, mint Daniel mézédes csókja,
melyekkel most elárasztotta a testem minden egyes négyzetcentiméterét. Az
összes gondom elszállt, a zavaromnak nyoma sem volt, csak ő és én maradtam,
szerelmünk égő tüzében.