Angyali érintés - 7. Fejezet

7.       Fejezet: Leányom leánya

~***~ Cathrine N. Flame ~***~

            Ültem az ágyamon és magam elé meredtem a teli írt lapra, ami nem rejtett olyasmit, amit ne tudtam volna már én is. Evangeline gúnyneve „A Legkegyetlenebb” volt már akkor is, amikor megszületett, vagy amikor elkezdett fekete mágiát használni, és ártatlanok vérét ontotta. Olvasni sem akartam tovább, semmi olyanra nem bukkantam, ami segíthetett volna. Egészen máig...

            A következő oldal üresen állta, majd az azután következőn egy új cím állt.

A kezdetek

            Érdeklődve lapoztam tovább, míg megtaláltam az igazi megdöbbentő oldalt.

A három nővér története

            A három nővér - visszhangzott a fejemben egy titokzatos hangocska. A nagyi olyan dolgokat is rejtegetett, amikről Evangeline nem is tud. Ezt mondta Wade, és erre gondolt. Hogy Luna Leandra és Evangeline az ősi, legelső boszorkányok és angyalok egyike és a három legelső nővér. Szemeimmel nem tudtam elszakadni a laptól, ittam a szavakat, melyeket nagymamám vetett elém.

        Luna már évszázadok óta tartotta fenn a világot és az egyensúly sem borult fel létezése óta egyszer sem. Leandra korlátlanul gyakorolhatta hatalmát, mióta világ a világ; tőle származtatjuk az összes létező angyalt és más természetfeletti lényt, kiknek Ayla ad otthont. (Nem értem, miért nem gondol arra senki, hogy testvérek is lehettek.) Evangeline, pedig a három nővér közül a legrosszabb utat választotta hatalomra jutása érdekében. Már a kezdetek kezdetén eldőlt, hogy hármuk közül, melyikük kaphatja meg a jogot Ayla uralkodásához. Luna nyerte meg a „versenyt”, Leandra csupán kitételt szabott, hogy használhatja erejét, cserébe a korlátlan hatalomért, Evangeline viszont nem csak a hatalom és irányítás jogát veszítette el, hanem a büszkesége mellett a testvérei bizalmát is elbukta a fekete mágia gyakorlása és használata miatt.

        Végig, egész életén keresztül, Evangeline a bosszúján ügyködött, hogy megszerezze a legfőbb hatalmat és legyőzze nővéreit. Csak azzal nem számolt, hogy Leandra már rég a viszálykodás ellen lépett, amikor létre hozta a Vértörvényt, illetve örökre összekötötte hármuk életét a Vérkötéssel.

Ha a nővérek egyike meghal, a Vérkötés törvénye alapján pecsételődik meg a másik kettő sorsa. A vértörvény, és a vérkötés törvénye szent és sérthetetlen! (Luna utódai Leandra varázslatának köszönhetően fogantak, így Luna gyermekei Leandra leszármazottai!!)

- Most már tudod. – Ijedten rezzentem össze, kezemből kicsúszott a vaskos könyv és fejjel lefelé a földön landolt. Leandra mögöttem ült az ágy közepén, és a vállam fölött olvasta a könyvet és egyben a saját történetét. – A nagymamád okos volt, ő erre már akkor rájött, amikor azt mondtam, nem tudom megölni Evangelinet és ennek útjában, nem csak a vértörvény áll. Akkor az még nem volt, amikor mi éltünk, az egészet mi találtuk ki, mi érvényesítettük az összes hasonló butaságot.

- Oldd fel. Ha nincs a vértörvény, akkor végezhetsz vele.

- Nem, mert a vérkötést, nem lehet feloldani mellőle. A testvérem, és ha őt megölöm, nem csak magammal, Lunával is végzek, rá pedig itt van szükség, melletted kell lennie a végsőkig.

- Akkor ennyi? Valójában Evangeline legyőzhetetlen?

- Nem egészen. Ha pontosabban fogalmazok, azt mondom, mi hárman vagyunk Ayla teremtői, jók és rosszak mind tőlünk származnak, nélkülünk nem lenne semmi. Vagy velünk, vagy sehogy nem létezik a varázslat. Az emberek csak bolondok aranyaként emlegetik – felemelte a nyakában lógó fekete medált és megmutatta nekem. – ezt a követ, de ezen kívül még három ilyen medál köti az átkunkat. Ha elválasztod Evangeline -t tőlünk, nem kell mindünknek veszni.

- Akkor mire várunk még?

- A feloldáshoz mind a négy kristályt meg kell találnod. Kettőt gondolkodás nélkül is megszerezhetsz. Én odaadom az enyémet, Luna pedig az övét.

- Evangeline –nél a harmadik – böktem ki a nyilvánvalót. Komoran bólintott, majd tekintetét elemelte rólam és az ablakra nézett. Már láttam magam előtt a kérdést, még mielőtt azt bármelyikünk kimondhatta volna.

- És szerinted hol a negyedik? – A zöld szemekben reménytelenség és gyász csillant, utóbbit nem értettem, miért. A nagyi könyve felé bökött, de továbbra sem nézett rám egészen. Szemeimmel végig futottam a könyv sárguló, pergamenszerű lapjain és az elfolyt tintán. A pillantásom megakadt a befejezetlen bekezdésen.

Elveszett kristály

- Penny nagyon sokáig kutatott utána, de még neki sem sikerült rálelni. Evangeline minden tőle telhetőt megtett, hogy biztosítsa a hatalmát. Az összes nyomot eltüntette, minden egyes könyvet elégetett, ami árthatott volna neki. Tudod, miért szegült vele szembe Luna? Hogy én miért nem állok ki mellette? – kérdezte, egy másodpercig engem fürkészve. – Semmi köze ennek a bizalomhoz, vagy a fekete mágiához. Én még el is néztem volna neki a botlást. De van valami, amit a testvériségnél is nagyobb becsben tartottunk. Az pedig a következő generáció.

- Luna gyermekei.

- Ó, nem. Luna nem tudott teherbe esni, egyszerűen, nem volt rá képes. Hát segítettem neki. Varázslattal született gyerek csak leszármazott, nem igazi generáció. Elisabeth is hasonlómódon fogant. Evangeline rásegített egy kis mágiával. Viszont van valami, amiről nem tudott a nagymamád. Bíztunk egymásban, hárman testvérek. De a bizalom nem volt elég Evangeline esetében. Szörnyű dolgot tett, olyasmit, amit soha nem vagyok képes megbocsájtani neki.

- Mi történt?

- Még fiatalok voltunk, amikor szerelmes lettem egy halandóba. Mindenemet odaadtam volna érte, még a mágiát is eldobtam volna, ha azzal ténylegesen az övé lehettem volna. Olyasmit adott nekem, amiről nem is álmodhattam volna – bánatos mosolya még szép is lehetett volna, ha szeméből nem csorognak ki a könnyek, amik elárulták, milyen esendő is lehet az ember, bármilyen hatalmas erővel bírjon. – Nem emlékszem, hogy valaha éreztem –e hasonló boldogságot, mint akkor, amikor először csókolt meg. Vagy amikor teherbe estem. Úgy van. Világra hoztam egy gyönyörű, erős kislányt. Ébenfekete haja és lehetetlenül kék szemei voltak, mint az apjának. El sem hittem, hogy létezik hasonló csoda. A nővéreimnek nem sikerült, én mégis megtettem. Ha akkor nem bízom el magam, a lányom talán ma is élhetne. De elkövettem azt a hibát, hogy hittem Evangeline emberségében, hogy elhittem, ő nem lehet olyan gonosz, mint amilyennek mutatja magát. Végül is igazam volt. Nem olyan gonosz, mint amilyennek látszik, annál sokkal rosszabb – megtörölte nedves arcát és gyűlölettől izzó szemekkel rám pillantott, hogy egyenesen a szemeimbe nézve mondja ki az igazságot. – Evangeline elvette tőlem a lányomat. Kegyelem nélkül, hidegvérrel tépte ki mellkasából, még dobogó szívét. Soha nem láttam a lányom holttestét. El nem tudom képzelni, mit művelt vele, miután a szemeim láttára... Huszonkét éves volt. Nagyon fiatal...

- Ez a legfőbb szabály? Hogy nem végezhetünk egy természetesen fogant angyalgyermekkel?

- A legősibb, és legfontosabb. De annak már nagyon sok ideje.

- Soha nem gondoltál az újrakezdésre?

- Nem lett volna értelme. Evangeline tönkretette az életemet, így felesküdtem, hogy én sem teszek másként. Abban teszek kárt, amit a legnagyobbra tart... - keserűen elmosolyodott. - a hatalmában. – Újabb szünet következett, olyan, amiből tudtam, olyasmi következik, ami nagyon fontos lehet. – A negyedik medál az övé volt. Tovább adta a fiának, aki tovább a saját gyermekének, és talán még ő is folytatta a sort.

- A lányodnak volt egy fia? – a kérdés csak úgy kicsúszott a számon, még mielőtt végiggondolhattam volna egészen. Leandra bánatosan biccentett. Értettem a problémáját, még ha nem is mondta ki hangosan. A varázslat csak anyáról leányra öröklődik, ezért aggódott az én nagyim is, amikor a bátyám megszületett. Egy fiú csak egy ember a sok közül.

- Nem követtem a családfát, már rég nem érdekelt a sors. Minden hiába, ha a lányom halott és nincs több lány utód. De talán a medál még megvan valahol a nagyvilágban. Egyetlen szívességet szeretnék kérni tőled. Ha rátalálsz, gondolj rám, hogy még egyszer, utoljára láthassam – azzal egyszerűen köddé vált, mintha nem is lett volna.

            Remek. Szóval az új feladat, rátalálni az elveszett kristályra, ami évszázadok óta öröklődhet szülőről gyermekre. Végül is, annyira nem lehet megtalálni egy bűbájjal védett nyakláncot.

Kitudja, lehet, hogy épp az orrom előtt van.

Ne légy már hülye, te sem hiheted, hogy ilyen egyszerű lesz megtalálni!!

A gondolatok a fejemben ide-oda cikáztak, egyik követte a másikat, de nem volt semmi értelmük. Leandra az egyik Első, és még az ő lánya is korábban élt, mint én azt képzelni tudnám. Miből gondolja azt bárki is, hogy egyik napról a másikra előkerítem?!

Türelmetlenül álltam fel az ágyamról és fel-alá kezdtem sétálni, amikor egyszer csak kivágódott mögöttem az ajtó és Elisabeth lépett be rajta, dühösen tördelve ujjait. Ismertem annyira, hogy tudja, ez is csak egy általános hiszti lesz most tőle.

Soha nem tévedtem még ekkorát.

- Anyám belelát a fejembe, tudja, hogy hol vagyok.

- Micsoda?

- Hallottam őt. Isis épp a fürdőbe ment rendbe szedni magát, amikor meghallottam a hangját. Azt mondta, tudja, hogy Aylaban vagyok. És semmi nem állíthatja meg abban, hogy ide jöjjön. Lehet, hogy nem elég erős, de ha a Végtelenből kijutott, ide sem lesz nehéz bejutnia. Cathrine, Mark és Alan nem véletlenül haltak meg.

- Erről meg honnan tudsz?

- A mentális híd köztem és anyám között, oda-vissza működik. Véletlenül láttam meg valamit, ami megragadta a figyelmemet. A két fiú Siobhant védte, anyámnak az a lány kell, hogy biztosítani tudja a hatalmát. Tudom, hogy Leandra itt járt, és neked is elmondta, amit nekem. De én már azt is tudom, ki az ő vérszerinti leszármazottja.

- Az nem lehet – a hangom elvékonyodott a döbbenettől. Elisabeth felemelte egyik kezét és az én tenyerembe ejtett egy apró, fekete követ, mely egy leheletvékony ezüstláncon függött. – Ez meg mi?

- Siobhan egyik nyaklánca, amit az anyjától örökölt. Aki az ő anyjától és így tovább egy férfiig, aki Leandra lányának a fia.

- Lehetetlen. Utálom, amikor minden így egybefügg.

- Az a farkas Leandra utolsó leszármazottja, az ő vére felér az enyémmel, végül is távoli ágon, de rokonok vagyunk, és ő sem egészen halandó. Luna már dolgozik rajta, hogy Siobhant biztonságban idehozhassuk, de ahhoz Daniel és a te engedélyed szükséges.

- Daniel nem fogja engedni, ő is jönni akar majd. Őt nem hozhatjátok át, csak a lányt. Ha kell, hazudjatok neki, verjétek át, de nem jöhet ide, rá most abban a világban van szükség. – Fájt ezt kimondanom, de nem tehettem mást, Danielnek a csapata megmaradt tagjaival kellett maradnia, hogy megvédje őket, nekem pedig nélküle kellett megszereznem Evangeline medálját. Csak akkor tudok reálisan gondolkodni, ha tudom, ő nincs veszélyben. Ehhez pedig távol kellett őt tartanom magamtól.